Kulcsár Krisztián a Tiszát választotta a BÁV helyett
Az egykori párbajtőrvívó olimpikon 2010 óta dolgozott a cégnél.
Az egykori párbajtőrvívó olimpikon 2010 óta dolgozott a cégnél.
A Tisza Párt február közepén tartott konferenciáján felszólaló Kulcsár szerint azért Schmidt Ádám a sportért felelős államtitkár, mert a Fideszben nem találtak nála jobbat, az állami sportvezetést pedig stratégia nélkülinek tartja.
Kulcsár Krisztián felszólalt a párt szombati kongresszusán, ahol azt mondta, a sportban a döntések sokszor egyetlen emberen múlnak, a miniszterelnökön. Bírálta az egyre szaporodó stadionokat is.
Ősszel, épp annak az alapszabály-módosításnak köszönhetően került be a Magyar Olimpiai Bizottságba Hajdu Balázs a Magyar Vitorlásszövetség delegáltjaként, amelynek bevezetése megpecsételte a szervezet elnökének, Kulcsár Krisztiánnak a sorsát. Sydney és Athén vitorlázó olimpikonja most a szervezet vezetésére pályázik, bár elismeri, hogy elsőre ellenfele, Gyulay Zsolt tűnt esélyesebbnek.
A Magyar Olimpiai Bizottság vezetésére két olimpikon, Gyulay Zsolt és Hajdu Balázs vállalkozna.
Visszaállítaná az olimpiai bizottság tekintélyét és ötkarikás múzeumot szervezne az elnökségre pályázó sportvezető.
Az előző elnök maga ellen kezdeményezett bizalmatlansági szavazást, amelyet elvesztett, majd lemondott. Ezért választanak új elnököt.
Eredetileg 2024-ben tervezett visszatérni aktívan a magyar olimpiai mozgalomba, de az új helyzetben meggondolta magát a Hungaroring Sport Zrt. vezetője.
Miért kellett rapid módon, néha bohózatba illő körülmények között megszabadulni a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől? Nem csak kívülállóknak furcsa Kulcsár Krisztián menesztése, amelynek – esetleg politikai – okait még sportberkekben is csak találgatják.
Lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, miután a tagság megvonta tőle a bizalmat. Kulcsár elárulta, azt hitte, sikerült maga mellé állítania a szavazásra jogosultak többségét, és már látja, hogy hol hibázott, mi vezetett idáig.
A Magyar Olimpiai Bizottság szavazásra jogosult tagjanak többsége az elnök ellen voksolt.
Kulcsár Krisztián nem mondott le, a Magyar Olimpiai Bizottság tagsága döntött arról, maradhat-e elnök. Nem maradhat.
Hónapokkal azután, hogy a közgyűlés jóváhagyta a Magyar Olimpiai Bizottság tagságának létszámcsökkentését, a szervezet elnöksége és a tagság egy része elsősorban éppen e döntés miatt szólította fel távozásra az elnököt, Kulcsár Krisztiánt. A csütörtökön megtartandó bizalmi szavazás előtt összeszedtük, hogy a nyilvánosan elérhető információk szerint mi vezethetett odáig, hogy az elnökség nagy része jelezte: nem tud tovább együtt dolgozni a vezetővel.
Kulcsár Krisztián elnök bukását hozhatja a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének maga ellen kért, december 30-ra tervezett bizalmi szavazása. Egyes hírek szerint legalábbis többségben vannak azok a MOB-tagok és vezetők, akik elmozdítanák Kulcsárt az elnöki posztról.
A Nemzeti Sport szerint egyre többen nem értenek egyet azzal, ahogyan a Kulcsár Krisztián vezette szervezet működik.
Olyan tanulmányt készít egy, a Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott testület, amely ígérete szerint hitelesen mutatja be, mit jelentene az ország számára a 2032-es ötkarikás játékok megrendezése. A hvg.hu-nak nyilatkozó Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint prekoncepciók nélkül fognak neki a munkának, és csak akkor javasolják a pályázatot, ha elég erős a támogatottsága. Az is kiderült, hogy a szervezet 860 sportoló és a felkészítésüket segítő szakember beoltását kérte a kormánytól.
Tizenegyedszer is nekiállnak ötletelni a budapesti olimpiáról.
Most először emelkedett 1500 fölé az egy nap alatt igazolt fertőzöttek száma.
A Magyar Olimpiai Bizottság arra készül, hogy megtartják a tokiói ötkarikás játékokat.